A csiga és a medve.

Egyszer a medve nagyon megéhezett,de nem talált mást az erdőben,csak egy apró csigácskát,amit már készült is a fogaival összeroppantani.
- Hiába erőlködsz,én vagyok az erősebb!- szólalt meg a csiga.
Na ez már a medvét is kíváncsivá tette!
- Ha nem hiszed,tegyünk egy próbát.Aki erősebb,az arrébb tudja vinni a saját házát.- Ezzel a csiga a hátán a házával egy kicsit arrébb csúszott.
A medve azonban be akarta bizonyítani,hogy ő is van olyan erős,mint a csiga.
Ám amíg a medve a barlangjában a hegyet próbálta megemelni,a csigának sikerült úgy elbújnia,hogy a medve bottal üthette a nyomát.

Forrás: Szalay könyvek Családi füzetek.

  A bolha és a teve.

Történt egyszer,hogy egy bolha elindúlt világot látni.Gondolta,körülnéz a vándórkereskedők között,s felkéredzkedik valahová.
Hamarosan talált is egy tevét,amely sok országot bejárt már.Fogta magát,és felugrott a teve farkára.Ott kényelmesen elhelyezkedett,s így utaiott egyik helyről a másikra.Egyszer aztán gondolt egyet,s egy távoli országban lepattant a teve farkáról.Ekkor eléállt,és így szólt hozzá:
- Most már nem leszek többé a terhedre,itt elválnak útjaink.Nem kell többé cipelned engem.
A teve nevetve válaszolt:
- Oly aprócska és jelentéktelen állat vagy,hogy észre sem vettem,hogy rajtam utazol!Nem oszt,nem szoroz,ha most elmégy,hiszen egyáltalán nem okozott gondot az aprócska súlyod!Nyugodtan maradhatsz a hátamon!
Így hát a bolha még sok országot bejárt a teve társaságában.
Bizony,úgy illik,hogy a nagy segítse a kicsit,az erős a gyengét.


Forrás: Szalay könyvek Családi füzetek

   A madarak és a madarász.

 

Történt egyszer,hogy a madarak gyűlést tartottak.Fülébe jutott ez egy madarásznák,felkerekedett hát,hogy elfogjon néhányat.Fogta a hálóját,és kiaggatta a fákra.Ezután leült egy fa tövébe,és egy szépséges dalt kezdett furulyázni,hogy odacsalogassa a madarakat.Amint azok meghallották a szép dallamot,nyomban oda akartak menni.
- Milyen kedves ember!- kiáltották.- Menjünk oda!Nézzétek,még sír is!Biztosan a mi kedvünkért játszik ilyen szép dalt!
A madarásznak valóban könnyezett a szeme,de nem azért,mert a madarakat sajnálta,hanem azért,mert a szemébe sütött a nap.
A madarak ezt nem tudták,s nagy meghatottságukban csapatostul szállni kezdtek a madarász felé.
Ekkor azonban egy bölcs,öreg madár így kiáltott:
- Áljatok meg!Ez az ember csak azért játszik ilyen szépet,hogy bennünket elfogjon,és csak azért sír,mert nem tud elég madarat elkapni és kitömni.Mert bizony erre a sorsra jutunk,ha a kezébe kerülünk.Ezért bizony azt mondom,messze kerüljük el ezt az embert.
A madarak megfogadták a jó tanácsot,és el is kerülték.
A madarász meg csalódottan összepakolta a holmiját,és hazament.

Forrás: Szalay könyvek Családi füzetek.

A kismalac,a bárányok
                                          és a farkas

 

Volt egyszer egy  disznócsorda,éldegéltek békességben,jómódban.Volt köztük egy  igen fiatal,de annál kevélyebb kismalac.Nagyon fenn hordta az orrát,nem tetszett neki a disznók élete.Ezért aztán egy napon úgy döntött,hogy elhagyja a csordát,és keres rangjának megfelelő társaságot.Összeszedelődzködött,fogta magát,és elvándorólt.
Ment,mendegélt,addig ment,amíg egy tucat bárányra nem talált az erdőszéli tisztáson.Gondolta,megijeszti őket,hátha félni kezdenek tőle,és akkor ő lehet a fejedelmük.
Úgy történt,ahogy eltervezte,alig vicsorított egyet-kettőt,a bárányok máris reszkettek,mint a nyárfalevél.Valóban fejedelmi módon élt a kismalac a bárányok között,azok minden kívánságát teljesítették.
Egy nap azonban arra tévedt egy éhes farkas.Amint a bárányok észrevették a ragadozót,azonnal széjjelszaladtak,csak a kismalac maradt ott egyedül.Jól megkergette a kevély malacot a farkas,végül szájába kapta,és vitte a háza felé.Útközben találkoztak a disznócsordával.Ennek örült csak igazán a kismalac!
Így óbégatott:
- Jaj,testvéreim!Mentsetek meg a farkas fogai közül,kérlek benneteket,mentsetek meg!
Nem kellett több a disznóknak,mind nekirontottak a farkasnak.Az meg elejtette a kismalacot és menekült,ahogyan csak tudott.
A kevély kismalac hálásan megköszönte testvéreinek,hogy megmentették,és megtanulta egy életre,hogy inkább legyen a maga fajtája közt kevesebb,mint idegenek között fejedelem.


Forrás: Szalay könyvek Családi füzetek.

  A fülemüle és az ölyv

 
Történt egyszer,hogy az ölyv felszállva egy fa tetejére megpillantott egy fészket.Kíváncsi madár lévén közelebb ment,és belenézett a fészekbe.Apró fülemüle fiakat látott,gondolta,kivesz belőlük egyet-kettőt,jók lesznek vacsorára.Éppen ekkor ért haza a fiókák anyukája.Azonnal könyörögni kezdett az ölyvnek:
- Ne bántsd a fiókáimat,bármit kérhetsz cserébe,csak ne bántsd őket!
Az ölyv így  felelt:
- Ha énekelsz nekem valami szépet,ami engem dicsőít,nem bántom a fiaidat!
A fülemüleanyuka remegő hangon kezdte énekével dícsérni ragadozó madarat.De az ölyvnek nem tetszett az ének,és dühösen így szólt:
- Te kicsúfolsz engem!
Szegény fülemüle hiába magyarázta,hogy tud ő szebbeket is énekelni,az ölyv már kapott is a fiókák után.Szerencsére arra járt egy madarász,aki éppen ölyvre vadászott.Meglátta,hogy mire készül az ölyv,és hálójába fogta.Így végül az ölyv a saját csapdájába esett,ő járt pórul.A fülemüle pedig hálából énekelt egy gyönyörű dalt a madarásznak.

Forrás: Szalay könyvek Családi füzetek.

   A hollóról és a páváról.

Történt egyszer,hogy egy holló megunta tollainak fekete színét.Irígykedve nézte más madarak színesebbnél színesebb tollazatát.
A legjobban a páva tollát irigyelte,amely a szivárvány minden színében pompázott.Sóvárogva figyelte,ahogyan ezerszínű farkát teregeti,és peckesen lépeget az erdő fái között.Nagy elhatározásra jutott a holló,így morfondírozott magában:
- Nem voltam olyan szerencsés,hogy pávának születtem volna.Én csak egy csúf,fekete tollú madár vagyok.Majd kicsinosítom magam,és szebb leszek még a legszebb pávánál is!
Fogta magát a holló,szerzett magának egy csokor gyönyörű pávatollat,és felragasztotta a fekete farktollaira.Elhatározta,hogy elhagyja hollótestvéreit és a pávák közt fog élni.Kihúzta magát,amennyire csak tudta,és besétált a pávák közé.Rövid idő múlva gyanússá vált az új jövevény.
- Terítsd csak szét a farktollaidat,hadd nézzük,mennyire ékesek!- kérte az egyik páva.
A holló nagy büszkén teregette a tollait:
- Ilyen széppel egyikőtök sem ékeskedhet!
Ekkor erősebben kezdett melegíteni a nap sugara,mert dél felé közelített az idő.A holló farkán már olvadozott a ragasztó,kis idő múlva pedig lehullt az első toll is.Amint a pávák észrevették a hamisságot,azonnal elkergették.Csapkodta is szárnyait a pórul járt fekete holló,megszégyenülve,kéredzkedett vissza testvérei közé.

Forrás:Szalay könyvek